ápolónő

Jancsika története

A köznyelv fogyatékosoknak hívja őket, pedig olyan emberek ők is, mint mi vagyunk – külsőleg.

Csupán belül kicsit mások, talán érzékenyebbek, gondtalanabbak (?), vidámabbak – és leírhatatlan az a szeretet, amely lelkükben van. Szinte minden esetben ránk, az őket körülvevő embertársaikra vannak hagyatkozva a mindennapjaikban.

Mégis gyakran elmegyünk mellettük, sajnálkozva – időnként kikerülve – ügyet sem vetve rájuk.  Pedig ha valakinek fokozottan szüksége van a figyelemre, a szeretetre, elfogadásra és segítségre akkor ők azok!

haldoklás

Természetesen mi a munkánk során is gyakran találkozunk velük, ugyanúgy, mint az “egészséges” emberekkel. Igazat megvallva: Kicsit hatása alá is kerülünk annak az őszinte, belülről jövő, hihetetlen intenzív, mély szeretetnek, amellyel ragaszkodnak hozzánk.

Szívemben nagyon megmaradt a következő történet, azt kell, hogy mondjam: Sokat tanultam tőle…

Jancsika egy szellemi fogyatékos nagy gyermek , aki 6-7 éves korában lemaradhatott az értelmi fejlődésben, de testileg annál erősebb volt.  Egy elme szociális otthonban éli-élte az életét. Azt sajnos nem tudom, köztünk van-e még.

Egy nagy fiú, aki maga volt a megtestesült jóság, szeretet, mosoly!

Áradt belőle a gyermeki vidámság, jókedv, elfogadás, kötődés. Akár milyen nagy fájdalma volt, bármekkora baj is volt, ő kitartóan nevetett és közölte: Jól vagyok nővérkém… ugye nem szúrod meg kezem?  

Állandóan csoszogott utánunk bárhova is mentünk, kis plédjét szorongatva kezében. Bizony előfordult, hogy másik kórterembe is jött utánunk.

Szinte mint az árnyék, úgy követett mindenhova bennünket és közben teljesen átszellemülve mondta: Segít neked Jancsika , nővérkém.. és nevetett. Boldogan, gondtalanul, mint egy nagy gyermek, oly ártatlanul.

Annyira aranyos volt, hogy nem tudtunk rá haragudni semmiért.

Eleinte megijedtek a betegek tőle – magas volt és testes, kissé görnyedt testtartással aprókat lépve közlekedett – de mikor leült melléjük és fülig érő szájjal elkezdett beszélgetni velük, még a legzordabb páciens is mosolyra fakadt.

Egy idő után már a 80-90 éves mamik szinte rajongtak érte. Külön lesték a drágák, mikor hallják meg jellegzetes nevetését, édesen csicsergő hangját és mindig kedveskedtek neki valamivel: Előkerült egy kis süti, csokoládé, hazai finomság a kis szekrényke fiókjából.

Jancsika pedig boldogan fogadta el, és cserébe hálásan ült közéjük a maga jóságos, nyitott szívével beszélgetni, nevettetni, meghallgatni őket. Egyszóval Jancsika egy sztár lett nálunk.

Történt egyszer egy éjszaka, hogy Jancsika eltűnt! Nem találtam sehol. Benéztem minden kórterembe, WC-be, tusolóba, körbejártam az épületet.

Már éppen a rendőrségre akartam szólni, mikor kinéztem az ablakon.

Látom, hogy egy szál pelenkában elmaradhatatlan plédjével, mezítláb szaladgál szegénykém fel s alá. Gyorsan lerohantam, kedves lénye tele volt félelemmel és kétségbeeséssel. Riadt szemmel nézett rám, és életében először láttam keserves könnyekkel sírni…

Kérdeztem tőle: Mi a baj Jancsika? Miért jöttél el?

Ő odabújt hozzám, átölelt és zokogva mondta: Eltévedt, eltévedt, eltévedt…

Úgy szorított magához, mint egy hazatalált gyermek, mint aki soha nem akar elengedni…

Olyat éreztem, mint eddig soha talán: Mélyen a lelkembe, a zsigereimig hatolt az általa sugárzott, belülről jövő különleges ragaszkodás, elfogadás, tiszta, önzetlen szeretet. Hihetetlenül csodálatos, elgondolkodtató és könnyeimet előcsalogató érzés volt.

Megfogtam kezét, visszasétáltunk, megfürdettem. Mikor lefektettem és betakartam, Ő rám nézett hatalmas barna szemeivel és ennyit szólt megnyugodva, s immár újra mosolyogva : Szeretlek téged!

Ő nem tudta magáról, hogy beteg, megmaradt egész életében ártatlan gyermeknek.

Ez a lelke megóvta őt a világ zordságától, örök vidámsága az emberek rosszindulatától. Pedig nem csinált mást, csak mindig mosolygott és nagyon szeretett.

Néha úgy érzem, sokat tanulhatunk tőle, mi úgymond egészséges emberek. Mennyivel másabb lenne a környezetünk és ezzel együtt a közérzetünk, ha többet mosolyognánk egymásra, és néha szelíden megkérdeznénk, őszinte érdeklődéssel : Hogy vagy??

Hiszen:

A nemes élethez nem kellenek nagy cselekedetek csupán tiszta szív és sok – sok szeretet ”      

Pázmány Péter

Kép: google

Találj ránk, és legyél részese mindennapjainknak: Ápolónő blog- mindennapjaink facebook oldalon.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!