ápolónő

A legszebb ajándék, melyet magammal hoztam

A karácsony sokunk számára az egyik legfontosabb ünnep az évben, amelyet a családdal és hozzátartozóinkkal, barátainkkal ünnepelhetünk szeretetben, nyugalomban és békében.

Gyakran elmélázok azon, mit is jelenthet az embereknek a mindennapokban, hiszen az ápolók naptára teljesen más. Szürke számok végig, sehol egy piros betű. De mégis érezhető a levegőben egyfajta meghittség, varázslat, amely ezeken a napokon lelkünkbe száll.

karacsony

Valamikor a gyermekkorom tájékán találkoztam az igazi ünnep fogalmával. Majd a betegágy mellett töltött hosszú évek megerősítették azokat az értékeket számomra, amelyeket magammal hoztam, és féltőn őrzök a mai napig.

Az én gyermekkoromban ritkán kaptunk ajándékot. Rengeteget dolgoztak szüleim, mégis szerényen éltünk. Ennek ellenére most, ahogy visszaemlékszem: Vártam, mert gyönyörű volt. Maga az ajándék volt, hogy együtt vagyunk. Esetleg egy banán, amiért apu sorban állt Pesten.

Begyújtottunk a nagy kályhába szenteste, mindannyian körbeültük. A parázson pattogott a gesztenye, senki nem rohant sehova. Anyu sütött, főzött, ettünk finomakat, és sokat beszélgettünk. Egy csodás alkalom volt arra, hogy összejöjjünk az esetenként magányosan ünneplő szomszédokkal, ismerősökkel, rokonokkal, s késő estig elmerüljünk egymás történeteiben. Kártyáztunk, labdáztunk, mikor pedig esett a hó, befogtuk a kutyuskát és szánkóztunk. Gyönyörű ünnepek voltak.

Ezt az érzés nagyon sajnálom, hogy kezd elveszni. Miként látom a hömpölygő tömeget, az egymást eltaposó embereket az üzletekben, akik képesek addig rángatni egy pólót, hogy az elszakad… Mikor látom a tanácstalan tekinteteket nézelődni: Mit kellene venni? Talán már az is mindegy, hogy hasznos vagy felesleges az a tárgy, csak legyen valami.

Nos, ilyenkor annyira szeretném megállítani őket, leülni velük egy forró tea, egy süti mellé és átadni nekik azt az érzést, melyet már a mai világunk ki akar ölni belőlünk:  Milyen különlegesen szép az, mikor lesed, várod önmagáért a napot, amely valóban lelkünk mélyéig a miénk volt.

 Talán azért érzem ennyire fontosnak, mert a betegágy mellett jobban át tudjuk érezni, mi az igazán értékes az életünkben.

Olyan emberekkel telnek napjaink az ünnepek óráiban is, akiknek talán már csak egy dolog lényeges: Szeressék és szerethessen…tárgyak nélkül.

Egy érintés, egy ölelés, egy mosoly… Pár perc őszinte figyelem, biztató szavak és egy szaloncukor a szenvedés keserűséggel telt óráiban. Csupán ennyi, amire vágynak. Hiszen gyakran Ők már szinte mindent elveszítettek: uralmat testük felett, álmokat, vágyakat és gyakran a méltóságukat is, de egyet azonban nem: a lelket, az igaz emberi érzéseket.

Az ünnep nekik is ünnep, és látjuk, még mélyebben érinti lelkileg betegségük, nem lehetnek szerető családjuk körében. Bizony alkalmanként fájdalmasabban élik meg az otthon hiányát, a külvilágtól való elszigeteltséget. S vannak azok, akiknek már csak mi maradtunk, mi alkotjuk a “családot”, s bizony egy-egy  karácsony szomorúbban, bánatosan telik. Valahogy a mi lelkünket is mélyebben érinti.

Ekkor kell a legtöbbet adni nekünk, Ápolóknak. Belülről, a szívünkből. Azon különleges értéket, melyet magunkkal hordozunk.

magyar-ápoló

Próbáltam elrejteni gyermekeimben is kicsi koruk óta a várakozás örömét, az ünnep tiszteletét és lényegét. Azt hiszem sikerült.

A lányom szintén ápolónő lett, első karácsonyára készül a betegágy mellett. Kicsit izgatott most, de én nyugodt vagyok, mert teljes szívemmel érzem, sikerült átadnom neki az együtt töltött évek alatt:

Mit jelent az ünnep szó maga…

 

Szeretnél hozzánk tartozni?

Keress bennünket facebookon is: Ápolónő blog – mindennapjaink oldalon várunk szeretettel! 🙂

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!