ápolónő

Gondoltál már erre?

Az életünk egy különleges, örök körforgás.

Gondoltál már erre?

Emlékszel biztosan arra, mikor kicsiny gyermek voltál…

Fiatalok voltak ők is. Tele álmokkal, vágyakkal, hittel és erővel. Minden kincsük te voltál, igaz? Az volt számukra a fontos, ami neked. A te mosolyod, a te hangod, a te érzéseid – a te lényed. Rajtad kívül szinte semmi nem létezett számukra.

Sokat foglalkoztak veled, hogy mindent megtanulj, ami az élethez szükséges.

Talán fel sem tűnik, de olyan hétköznapi dolgokat mutattak meg neked, melyek nélkül ma létezni sem tudnál. Elhiszed?

Ilyen például: megtanulj apró lépéseket tenni azért, hogy járni tudj. Képes legyél pohárból inni, evőeszközzel enni. Feltudj egyedül öltözni, be tudd gombolni az inged, felvenni a nadrágod. Megmutatták, hogyan tekerd a nyakad köré a sálat úgy, hogy meg ne fázz. Hogy sapkát kell venned, ha hideg van… Végtelen türelemmel tanítottak arra is, hogyan kösd be a cipőfűződ, bújj bele meleg csizmádba.

Emlékszel?

Megmutatták, hogyan kell fürdeni, mosakodni, végezni a dolgod a wc.-én, és… fésülködni. Tisztába tettek, ha úgy adódott. 

Megtanítottak beszélni, játszani, úszni, biciklizni, zenélni. Bevásárolni a boltban, megfőzni kedvenc ételed, túl lenni nehézségeken.

Támaszt nyújtottak, és azt kérték, legyél te is támasza másoknak. Elmondták neked mi a helyes és mi a helytelen. Szeretetre, empátiára és erkölcsre tanítottak… Elindulhattál a nagybetűs életbe. Önálló életed lett.

Ők végig melletted vannak ma is, csendesen meghúzódnak a háttérben. Ott állnak, ha tanácsra, segítségre van szükséged… vagy csak egy szóra, amit kizárólag tőlük hallhatsz, az ő végtelen bölcsességükben hiszel.

Azonban egy nap kéretlenül eljön az idő, mikor többre lesz szükségük. Nekik.

házi betegápolás

Gondoltál már erre?

Mert ahogy telik az idő felettünk, bizony megfordul az élet nagy kereke.

Eljön a pillanat, mikor ők felejtenek…

Elfelejtik hogyan kell bekötni a cipőfűzőt, felvenni a nadrágot, belebújni a csizmába, felvenni a sapkát. Előfordulhat, remegő kezeikkel nem tudnak már inni pohárból, és nem képesek szájukhoz emelni a kanalat, és leeszik magukat. Nem tudnak fürdeni, mosakodni és fésülködni. És… tisztába kell tenni őket, ha úgy adódik.

Meglehet, nem tudnak már beszélni, biciklizni… talán már járni sem. Nem tudnak elsétálni a boltba, nem tudnak meleg ételt főzni, képtelenek túl lenni bizonyos helyzeteken.

Egy napon sajnos elveszítik mindazokat a hétköznapi dolgokat, melyeket neked tanítottak. Fájdalmassá válik minden cselekedet, s a te kezedre lesz szükség követni egyre lassuló tempójukat, úgy ahogy ők követtek téged, amikor járni tanítottak.

Sivárrá válik minden öreges lelkükben, ami egykor szép volt. Szürke lesz a külvilág, a mindennapok. Elfogynak mellőlük a számukra oly fontos emberek, s egyedül a te jelenléted, türelmed, szereteted lehet az, amely még melegen tartja érzékeny szívüket. 

Gondoltál már erre?…

Végtelen türelemmel, szeretettel és támogatással tartozunk az előttünk járó nemzedéknek.

 

Találj ránk: Ápolónő blog – mindennapjaink – várunk szeretettel!

Ha értékesnek találod, megköszönöm ha megosztod másokkal is.

 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Tünde Szabácsik says:

    Ez így igaz! Csakhogy ahhoz hogy öregkorára megérdemelje a szülő a gyermeke gondoskodását,úgy is kellene viselkednie a gyermekével. Tisztelet a kivételeknek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!