ápolónő

Magyar Ápolók Napja

Február 19.- ünnep.

Ünnep azoknak, akik mindennapjaikon ott állnak a hazai betegágyak mellett, a rendelő ajtajában, szociális intézményben vagy a beteg otthonában mosolyogva, mélyen elrejtve saját problémáikat.

Akik végtelen türelemmel és empátiával szolgálnak napjaikon, és akik képesek embertársaikért minden egyebet kizárni életükből, hogy a maximumot adhassák azoknak, akikért Ők a világra jöttek. Akik a világ legnemesebb és legemberibb hivatását tudhatják magukénak:

A Magyar Ápolóknak.

ápoló napja

Méltán nagy elődünk, Kossuth Zsuzsanna születésnapján van a nap, mikor bennünket, Magyar Ápoló/Nőket ünnepelnek. 

Nem egyszerű feladat ma itthon ápolónak lenni…

Mindenki sejti ma már, hogy Magyarországon az ápolás egy olyan hivatás, ahol a megbecsültség sem erkölcsi, sem anyagi szempontból nem áll összefüggésben mind a fizikai, mind a lelki megterheléssel.

A katasztrofális helyzetről mindennap jelennek meg hírek, az egyre elkeseredettebb, a már már szánalmas küzdelmünket látják a társadalom tagjai is, és nem értik mi folyik. Ahogyan Mi, magunk sem. 

Egyre nyíltabban adunk hangot  azért, hogy a hazai egészségügy helyzete – benne a dolgozók, valamint betegeink ellátásának körülményei – javuljanak ahelyett, hogy tovább süllyedne. Mélyponton vagyunk sajnos. Elég megtapasztalni, belesodródni a pusztuló egészségügy mindennapjaiba.

Elnézve a néhol tapasztalható körülményeket, az eszközhiányt, a létszámhiányból adódó robotszerű ápolást, melyet egyre kimerültebb, egyszerre több helyen dolgozni kényszerült nővértársaink fáradtan végeznek… Akik mégis mosolyogva, eltűrve a rajtuk kívülálló okok miatt kapott kritikákat segítik, ápolják, gyógyítják a betegeket, támogatják ha erre van szükségük, és kísérik végig nehéz napjaikat.

Néha olyan érzésem van: Mintha tudatosan történne mindaz, ami ma jellemzi hivatásunkat. Sajnos, még mindig nem látják, mekkora a baj.

Az utóbbi időben drasztikusan csökkent a számunk. Az egészségügyben ma is zajló változásoknak köszönhetőn egyre több a pályaelhagyó, a külföldön munkát vállaló, viszont ezzel párhuzamosan kevés az utunkra lépő, és a rajta lelkesen, hivatástudatunkhoz méltóan éveken át haladó.

Aki ma itthon ápoló lesz – egyre kevesebben, hiszen kevesen látnak benne karrier lehetőséget –pozitívumként a következőket emeli ki életrajzában: A segíteni akarást, a beteg embertársaival való foglalkozást, aktív hozzájárulását a gyógyításában, illetve a változatosságot.

A pályán való elindulás nehéz, maradni meg talán a legnehezebb.

ápolónők

Azonban…

A számtalan nehézségünk ellenére vannak csodálatosan szép pillanataink, melyeket Mi, Ápolók, gondozók, segítők élhetünk át napjainkon. Az emberi értékekre gondolok, azon láthatatlan kincsekre, melyek csodálatossá varázsolják hivatásunk mindennapjait.

Embertársaink által kapott mosolyokra, őszinte ölelésre, meghatóan könnyes pillanatokra, azokra a bensőséges érzésekre gondolok, melyek átélése kizárólag nekünk adatott meg. S melyek hittel és olyan csodálatos erővel töltenek fel, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy mosolyogva tudjunk haladni, töretlen lelkesedéssel a számunkra kijelölt úton.

Napjaink minden perce tartogat olyan csodákat, melyek méltán okoznak örömet, olykor bánatot. Melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy egyfajta sikert érezzünk. Amely elfeledteti átmenetileg a nehézségeket, a kilátástalanságot, segít megélni a jelen pillanatot. 

Hiszen nálunk Ápoló/Nőknél a sikerélmény nem abból áll, hogy megdicsérnek egy jól megírt ajánlatért, vagy megveregetik a vállad egy sikeres tárgyalás után, mert sok pénz kerestél a cég számára…netalán hamarabb célba érsz valakinél.
Itt a sikered az emberek fátyolos, hálásan könnyes tekintetéből, szavaiból mérhető egyedül. Akiken segítettél és akik nem felejtenek el téged soha.

Egy karjaim közt világra jött gyermek, egy elkeseredett kamasz lelki nyugalma, miután beszélgettünk, egy megmentett élet, aki újra járni, beszélni, enni s nevetni tud. Egy boldog család, ha egészségesnek láthatja szerettét általunk – mind olyan élmény, amelyet leírni talán lehetetlen is.

És az is meglehet… mi vagyunk az egyetlenek, akik elfogadnak mindenkit olyannak, amilyennek megteremtetett. Kivételességünknek köszönhetően ismerjük a békesség titkát, az örök bölcsességeket: Az egymás iránti elfogyhatatlan tiszteletet és elfogadást, segítségnyújtást.

Körül vesz bennünket valami ember feletti bátorság, öröm, és pozitív szemlélet az életről, hiszünk a csodákban, drukkolunk a jónak, és sosem félünk. 

Többet adunk, mint bárki adhat…

A mi feladatunk hozzájárulni ahhoz, visszakaphassa minden ember azt, amiből csak egyetlen adatott:

Az életet..

Köszönöm Nektek, hogy vagyunk, és remélem egyre többen leszünk, akik itthon tevékenykednek.

És töretlen hittel remélem azt is: Meglátják azok is, akinek ez a feladatuk, hogy nélkülözhetetlenek vagyunk embertársaink számára, és olyan változások történnek melyek segítségével végre elérhetjük a bennünket méltán megillető helyet.

Legyünk büszkék magunkra, Mi túlélők. Akik még Magyarországon dolgozunk, Magyar betegeket ápolunk, Magyar közkórházban. Hiszen igazi kihívás ez napjainkban!

Arra kérlek Téged, ezen a szép napon is mosolyogj, vidáman ünnepeld magad, és hidd el : Te egyedinek, és különlegesnek születtél!

Legyél büszke magadra, hisz egy olyan életfeladattal rendelkezel, amely a legemberibb ebben a zord világban.

Boldog Ápoló/Nők napját kívánok minden nővértársamnak! 🙂

Képek: google

Találj ránk facebookon is, és legyél részese az Ápolók mindennapjainak. Várunk szeretettel!

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!