ápolónő

Szabadság utáni első nap…

Szabadság utáni első nap szerintem a legkeményebb. Mind fizikailag, mind lelkileg.

Hiszen kizökken, teljesen elfelejti az ember a nővéri életet, ici-picit önmaga lesz. Elfelejti a vészesen szűkös időintervallumokat, melyek között mozognia kell, kicsit könnyíthet a feszült, egyszerre többfelé ágazó fokozott figyelmén, kicsit önfeledten tud örülni az életnek kikerülve a napi szenvedések, reményvesztett tekintetek árnyékából. Az otthon világa maga a mennyország tud lenni. Igaz?

Majd pár önfeledt nap után…

Ahogy álltam a zuhany alatt, energikusnak, frissnek éreztem magam. Miközben elmerültem a habos fürdő élvezetében, már az elkövetkező napom köré gyűltek gondolataim, muszáj felkészülni lelkileg is. Hiába, a mi hivatásunk ilyen.

Vissza kell térni egy pillanat alatt a leghosszabb napra. Mert gyakran így érezzük.

Mikor belépsz, olyan érzés suhan át rajtad, – hogy is mondjam – mintha először járnál itt. Nem ismered a betegeket, kicserélődtek, mióta utoljára dolgoztál.

Bambán hallgatod az osztályátadást fáradt kolléganődtől, aki megpróbál ugyan minden fontos információt elmondani, de a huszadik betegnél már fogalmad sincs, hogy az egyesben a hármas ágyon fekvőnek mennyi volt pontosan a vizelete. Az ötvenediknél meg már azon gondolkozol, hogy a huszonhatodikat vajon hogy is hívják, illetve mi a diagnózisa?

Ülsz a hegyeket képzett dokumentáció előtt, hogy még egyszer átolvasd, egyáltalán képbe legyél. Már ég a szemed, s mikor először feltekintesz az órára riadtan tapasztalod, milyen gyorsan telik az idő és Te még semmit nem csináltál. Elfog a rettegés: Minden perc kincs! Gyorsan legurítod a sokadik kávét, reméled, segít.

Közben csörög a telefon, felveszed. Mivel fogalmad sincs, hol fekszik, aki után érdeklődnek, elnézést kérsz – Egy pillanat. Megkeresed a lapját, közben hallod a vonal végén az elmarasztaló megjegyzést: „ No, ezeknek fogalmuk sincs ott van-e egyáltalán…”

Veszel egy nagy levegőt, önmagad védve kedvesen magyarázkodni kezdesz,- még te kérsz bocsánatot – hogy szabadságon voltál, és a 60 betegből, arról az egyről nem tudsz azonnal kielégítő tájékoztatást adni.

Kilépsz.

Gyorsan végig rohansz az osztályon, beköszönsz és szemeiddel mintegy lefotózod betegeid arcát, hogy legyen fogalmad arról, hova kísérj vissza egy eltévedt, céltalanul kóborló bácsikát, akivel a folyosón összetalálkozol.

Érzékeny nővérlelked azonnal kinyílik, miként meglátod a takaró alatt összegömbölyödött nénike fájdalmas, szenvedő tekintetét a sötét szobában… Megállsz egy pillanatra, mosolyogva megérinted, megitatod, s annyira szeretnél mondani neki valami vigasztalót. De nincs rá idő.

Hirtelen megtorpansz, rohanni kezdesz az ellenkező irányba. Vészesen sípol egy monitor.

Egy pillanat alatt visszazökkensz, ez nem az a hely, ahol kényelmesen, fokozatosan veszed fel a napi munka ritmusát. Indul a mindent eldöntő harc, a küzdelem egy életért. Ez már megy. Rutinból. A beteged kritikus állapotban, állsz mellette feszült figyelemmel.

Az otthoni kényelmes karosszék után…. egy pillanat alatt az élet-halál vonaton találod magad.

Hallod, ahogy sivít a csengő… Suhansz tovább, valaki ismét rosszul van, nem kap levegőt. Út közben megállsz, nem is tudod merre szaladj… Egy beteged szédül, hófehér arccal, roskadozva kapaszkodik a folyosón a radiátorba. Nem tudod ki Ő, nem láttad még. Ismét mész, harcolsz, mentesz. Ha kell búcsúzol…

Teljes a káoszt érzel agyadban, akárhány éve is dolgozol.

Nap végén, osztályátadáskor hiányérzeted van, sok esetben tovább is maradsz, hogy ellenőrizd magad, hogy megnyugodj.

Nem érzel mást, csak végtelen kimerültséget. Miközben vánszorogsz a 14.-órában az öltözőbe, keresed, hova tűnt az elmúlt egy hét békés nyugalma és vidám időszaka? Hol van az energia, a fittség?

Fáradtan ülsz le, és préseled bele sajgó lábad a cipőbe. Titokban őszinte hálát rebegsz egykori testnevelés tanárodnak, amiért a futás volt kötelező az órái 80%-ban…

Saját kínod mosolyt csal arcodra. Hazafelé az úton nevetve, csendesen megjegyzed: A kutyafáját, ez volt a leghosszabb nap! 🙂

 

Kíváncsi vagy mindennapjainkra?

Ápolónő blog mindennapjaink  facebook oldalon várunk téged is szeretettel! 🙂

Ha értékesnek találtad, oszd meg másokkal is.

 

 

 

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!