ápolónő

Beteg mondta…

Valljuk be: Nekünk, Ápolóknak egy fénysugár a szenvedéssel, fájdalommal telt mindennapjainkban, ha azt látjuk, a betegünk jókedvű, vidám. Nagyon kellenek ezek a percek, mert mindazon által, hogy becsempésznek a kórterem életébe egy kis mosolyt, a mi napunk is kellemesebb, könnyebb lesz.

Hiszen jól tudjuk: A mosoly gondűző, léleksimogató gyógyszer.

Pillanatnyi párbeszédeket hoztam nektek 🙂

 

Csenget az egyik beteg. Megyünk be hozzá, üldögél az ágyban.

 – Nővérke! Kezd szorítani a mellkasom. –  kezével a szívéhez mutat. – Tudják már többször volt “angina infarktom”.

 – ???

 – Egy “rezistens” orvos vizsgált meg otthon, ő mondta. Higgye el!

Elhisszük – szólunk mosolyogva, és indulunk az EKG gépéért. Mikor begurítjuk, kérjük feküdjön le, csinálunk egy vizsgálatot. Mire Ő nevetve:

 – Á, semmi szükség rá Nővérkék! Adjon egy “nirita” gyógyszert, és már el is fog múlni…

ooo

Fáradtan osztjuk az ebédet. Nagyon távolinak tűnik a nap vége, lehet, már a mosolyunk sem igazán őszinte. Kora reggel óra suhanunk, egy percet sem pihentünk. Rutinosan hordjuk, ültetünk, etetünk…

Látjuk, jön egy bácsi a folyosón, cipeli hatalmas utazótáskáját.
Mikor közelebb ér megáll, mosolyogni kezd:

Jó napot Nővérkék! Jöttem az állami wellness hétvégére! – kacsint ránk szívből nevetve.
Mit tudsz mondani? Lehetetlen nem belemenni a játékba, hisz annyira aranyos. Huncut szemében őszinte vidámság.

– Waoo! Üdvözöljük hotelunkban! – nevetünk egyszerre.

– Öltözzön át, megyünk mindjárt. Ugyanis első, kiemelt szolgáltatásunk, hogy kap egy tűt a kezébe…- mondom neki nevetve.

Jaj, Nővérke, fogadjuk, hogy maga Erika!

– Igen. De honnan tudja? Jah, a névtábla…

Nem. Az Erikák ilyenek… a feleségem is Erika…

Egy pillanat alatt szebb lett a napunk.

ooo

Betegfelvétel. Kérdezzük a beteget:

 – Megtudja-e mondani véletlenül, pontosan milyen gyógyszert tetszik szedni?

A néni vigyázzba vágja magát és büszkén mosolyogva, hevesen bólogatva mondja:

 – Persze Nővérke!

 – Tényleg? Nagyon ügyes! Akkor írom…

 – Csak két gyógyszert szedek rendszeresen. A nevére nem emlékszem, de mind a kettő kicsi, fehér és egy fényes papírból kell kinyomni…

ooo

Tanulókkal gyakoroljuk az ágyazást a kórteremben, ahonnan épp elment egy beteg. Mindent szabályosan, ahogy az a nagykönyvben megvan írva. Tudjátok, szabályosan hajtogatott angol sarok, a székre szépen, előírt sorrendben elkészítve az ágynemű és egyebek. A bácsikák édesen körbeállnak bennünket, toporogva hallgatják, érdeklődve nézik. 

Épp azt beszéljük: mennyire fontos, hogy feszes, ráncmentes legyen a lepedő, mikor az egyik beteg megszólal:

 – Mikor katona voltam, nekünk is tudni kellett ám ágyazni! Olyan simának kellett lenni a lepedőnek, hogy mikor bejött a szakaszparancsnok, és rátette a lúdtollat, majd megfújta, sehol nem szabadott elakadnia! Mert ha véletlenül mégis elakadt, akkor letépte és csinálhattuk elölről!

 – Bizony… – kontrázik a másik és kellemesen elbeszélgetnek az ágyazásról a férfi betegeink.

Mikor végeztünk, a sarokban fekvő bácsi csendesen megszólal:

 – Nővérke! Hát… ahogy elnézem…  ez ennyire bonyolult? Ha maguk tényleg így csinálnák, akkor szerintem nem haladnának! 🙂

ooo

Kissé elkeserítő kép fogad a szobába belépve, idős betegek egy hosszú életút végén. Átlag életkor 80 év…

Pihékelnek csendesen, mikor megtörve a szürkeséget pár fiatal, jóképű férfi orvostanhallgató lép be.
A nővérke eközben csendesen tesz – vesz a szobában, halad sorban, egyik ágyról siet a másikig.

Kis idő múlva, miután kimennek a tanulók, az egyik beteg – szerény 87 évével – az oxigén maszk mögött nehézkesen feltornázza magát, s megszólal mosolyogva, huncut tekintettel:

Nővérke! Jöjjön csak ide!

– Mondja, mi a baj?

Mire a néni édesen az ajtó felé kacsint, s szinte préselni a szavakat, hisz nehéz minden légvétel:

Ezekből …. jutott volna mindannyiunknak egy!

ooo

Egyik beteg egész nap beszél, nem hagyja pihenni a többieket sem, akik nekünk panaszkodnak. Persze mi sem tudunk neki csinálni semmit, időnként csitítgatjuk. Egyébként is problémás, nehezen tartja be az utasításokat.

De azért szeretjük, mert végtelenül jó indulatú, és ha szigorúan rászólunk, azért szót fogad. Humoros ember is, ami nagyon pozitív, de egy idő után…no… most őszintén: zavaró tud lenni, pláne, ha kiemelt figyelmet igényel egy betegtársának az ellátása.

Épp kötözzük a betegeket, mérjük fel az állapotukat, tanácskozunk, melyik lenne a megfelelő kötszer, de nem halljuk egymást hangját sem.

 – Legyen szíves, egy kicsit csendben maradni most – kérjük meg.

  – Tudom, tudom, sokat beszélek. Ha minden beteg olyan lenne, mint én, már egyetlen nővérke sem dolgozna itt! Ugye, hogy így van? – mondja csillogó szemmel nevetve, egyenesen a lelkünkbe. 🙂

ooo

Bácsika kényszerpihenésen van, ágynyugalomra ítélve betegsége miatt. Minden alkalommal, mikor végre el tudna aludni, megcsörren a telefonja. Mikor már sokadjára veszi fel, hallom, ahogy beleszól:

 – Ide figyeljetek! Jól vagyok! A többit meg írjátok le, majd ha hazamentem elolvasom!

ooo

Kíváncsi vagy mindennapjainkra? Ápolónő blog- mindennapjaink oldalon várunk téged is! 

Ha tetszett, oszd meg másokkal is.

 

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!