ápolónő

Tavaszi fáradtság. Érzed Te is?

Számomra a legszebb évszak: A Tavasz. Lassan, de biztosan megérkezik.

A tél borús, sötét, hideg bezártsága után látni, érezni amint ébred a természet, hallgatni a madárcsicsergést, ahogy kinyitom az ablakot, betelni a virágok szépségével és illatával- egyszerűen csodálatos!

Az már kevésbé kellemes érzés, mikor mintha ólom nehezéket raktak volna ránk, kábultan bolyongunk végig napjainkon, letört hangulatban nem is tudjuk mi bajunk ” hagyjatok békén ” állapotunkban legszívesebben csak aludnánk. Emellett jellemző a fejfájás, szédülés, álmatlanság, a koncentráció hiánya.

Tudjuk, a tavaszi fáradtság ért el bennünket… De miért is?

 – Kezdjük talán azzal a ténnyel: Végre elkezdünk igazán mozogni. A tél szürkesége beparancsol bennünket, elmegyünk ugyan sétálni, esetleg konditerembe, de az csak töredéke mindannak a mozgásnak, ami ilyenkor tavasszal vár bennünket. Ezáltal ellustulunk, elkényelmesedünk, és bizony ezt észreveszi szervezetünk. A vérnyomásunk a felmelegedéssel együtt lecsökkenhet, s akik erre érzékenyek fáradtságot, erőtlenséget, gyengeséget érezhetnek.

 – Folytathatjuk úgy is, hogy a hideg, nyirkos időben nem kívánjuk a folyadékot, maximum teázgatunk a zimankós estéken. Ahogy jön a jó idő, testünknek is több folyadékra ( hiszen többet mozgunk ) van szüksége, figyelnünk kell rá immár mennyit iszunk. A fáradtságérzés vezető okai között szerepelhet gyakran a szervezetünk folyadékhiánya.

 – A hosszú téli estéken többet alszunk. A tavaszi kimerültségért elsősorban a hormonszintek változása a felelős, hiszen az „alvási hormon”, a melatonin, és a „boldogsághormon”, a szerotonin szintjei jelentős változásokon esnek át tavasszal a szervezetünkben. Amely felboríthatja bioritmusunkat, amely köztudottan egyfajta negatív hangulatot, napközben is fellépő gyengeség, fáradtság érzetet okozhat. 

 – Valamint nem utolsó sorban: Sokan úgy vélik, a szervezet vitaminhiánya miatt érezzük kábán magunkat. Ez részben igaz is. Ahhoz, hogy jól működjünk, megfelelő legyen a közérzetünk – a vitaminok is hozzájárulnak. Nélkülözhetetlen funkciót töltenek be, nincs olyan életműködés, amely nélkülük működni tudna.

Tavasszal elsősorban a D és a C vitamin hiányát érezhetjük meg, ha télen nem gondoskodtunk plusz bevételről. A változatos étrend, a sok zöldség és gyümölcs fogyasztása hasznos, de sajnos télen a vitamin tartalmuk kétséges. Gondoljunk csak arra, ma már nincs olyan gyümölcs, amely télen ne lehetne elérhető, hosszú utat tesz meg, amíg a polcokra kerül… Nem utolsó szempont az sem, a napsütés hiánya miatt előfordulhat, hogy a vitamintartalma is kevesebb. ( szerintem..)

Mit tehetünk, hogy könnyen átvészeljük?

– Mozogjunk sokat! A képességeinkhez, fizikai állóképességünkhöz mérten menjünk ki a napsütésbe, kerékpározzunk, sétáljunk, fussunk- legyen bármi, hiszen nemcsak a télen berozsdásodott izmainkat, csontjainkat keltjük életre, hanem jót tesz a vérkeringésnek, boldogság hormonok felszabadulásával pedig közérzetünknek. Egy hosszabb séta, pár perc ücsörgés a kerti padon arcod a nap felé fordítva, és máris sokkal frissebbnek, vidámabbnak érzed majd magad.

-Változatosan étkezzünk, helyezzük előtérbe a friss tavaszi zöldségeket ( retek, újhagyma ) illetve gyümölcsöket. Nincs is finomabb egy tányér pirosan csábító epernél…

– Természetesen sok-sok folyadékot kell inni. Ásványvizet, szűrt gyümölcsleveket, gyümölcsteákat, limonádét. Sokan ajánlják a tavaszi léböjt kúrát, melynek segítségével megtisztul szervezetünk a méreganyagoktól. Amennyiben nem vagy kitartó, megteszi a gyümölcsnap is.

 –  Próbáljunk pozitívan gondolkozni, elengedni a tél borúját. Ebben segít nekünk a természet is, hiszen élénk színekben, csodásan pompázik.

Töltsünk minél több időt családunkkal, barátainkkal, az ő szeretetükből rengeteg erőt meríthetünk. Ne sajnáljuk az időt színházra, múzeumra, koncertre – hiszen köztudott: a Művészet lélekgyógyító…

Ébredjünk vidáman, könnyedén a természettel mi is!

Képek: Google

Ahol többet olvashatsz: itt megtalálod.

Ápolónő blog- mindennapjaink – Várunk téged facebookon is 🙂

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!