Ápolónő

Kórházi eszközök újraértelmezve

A magyar ember rendkívül kreatív tud lenni, ha úgy adódik, kétség sem férhet hozzá. Ez az élet minden területén – mint jól tudjuk – megmutatkozik, így természetesen a betegágy mellett is.

Aranyosak tudnak lenni, végtelenül. És mi, Ápolók, így szeretjük őket.

Van, mikor magunk is meghatódunk.

 

Oxigén orrszonda

Mint például múltkor, amikor egy kedves nénike, aki jóval túl van már a nyolcvan éven, s akinek napjai ma már szürke egyhangúságban telnek. Csendesen, türelmesen mosolyogva pihenget az ágyban… az egyik látogatáskor kapott a családjától egy gyönyörű virágot.

Egy csodaszép rózsaszálat, mely vidám színt vitt szomorú életébe, hisz mivel felkelni sem tud már, csupán ebben gyönyörködhetett. Tekintettel állapotára, megengedték neki, hogy ott viruljon az ágya mellett. Csillogott a szeme, ahányszor ránézett. Nagyon örült neki.

A nővérkék egy nap észrevették, hogy a virág ahelyett, hogy hervadozna, napról napra szebb, élénkebb színben pompázik. Hamarosan megfejtették a titkot: A szépségét a szeretet, frissességét pedig a néni által óvatlan pillanatokban, gondosan a vázára rejtett oxigén éltette.

Van, mikor mosolygunk.

Hiszen gyakran előfordul, hogy magunk is meglepődünk, elnevetjük a szitut. Ugyanis alkalmanként teljesen másra használhatják a betegek azokat az eszközöket, melyekkel a betegágy mellett találkoznak, mint az eredeti funkciója.

Párat elhoztam nektek. 🙂

Kacsatartó

Nos, ez minden férfibeteg ágyánál megtalálható, amelyben jó esetben a vizelő edénynek kell (ene) lennie. Itt az újraértelmezett formáját látjátok.

Akadt már olyan beteg is, aki bejött, letette a táskáját, szétnézett, majd csodálkozó, elismerő tekintettel mondta:

 – Nahát, Nővérke! Milyen szuper, még üvegtartó is van az ágyon!

 

 

Ágytáltartó

Következő rendkívül hasznos eszköz, ha szeret újságot olvasgatni unalmas kórházi napjain a páciens. Elég csak lenyúlnia maga mellé, és már ott is van a kívánt lap.

Így megesik, hogy kreatív betegeink hamar újságtartóvá varázsolhatják. Előnye között szerepel továbbá az is, hogy használatával nem gyűrődik össze az ágyban, illetve nem ázik el a kedvenc újság, ha esetleg kiborul a víz, az inogós lábú éjjeliszekrényen.

 

Infúziós állvány

Szerintem ez sem újdonság senkinek.

Fürdés után nedves a törölköző, esetleg a köntös is. Valahol meg kell szárítani, nem igaz?

Ez a szuper, egyedi dizájnnal rendelkező, kettő az egyben, úgynevezett “teregető fogas” mindig kéznél van a kórházi napokon.

 

 

 

Betegcsengő tartó

Mobiltelefon tartóként is üzemelhet. Miért ne? A készülék egyik leghasznosabb tárolóhelye lehet a nehéz napokon.

Hisz a szekrényről leeshet, a párna alatt elnyomódhatnak a gombok, netalán ráfeküdve eltörhet a kijelző. Innen meg csak egy laza mozdulattal, könnyedén leemelhető.

 

 

 

Van, mikor megbotránkozunk.

 

WC kefe

Kíváncsiak lettetek, gondolom, hogy mire használják eredeti funkcióján kívül? Sosem találnátok ki, hacsak nem nővérek vagytok. Elárulom.

Kapaszkodjatok meg: Hamutál!! Bizony.

Mert mi van akkor, ha a nővérke észreveszi, hogy a mosdóban dohányzik a páciens? Mert ugyebár azt a fránya csikket sehogy sem lehet lehúzni. Úgy van: Letolás. Ekkor csupán egy isteni szikrára, cseppnyi kis született kreativizmusra van szükség.

Remélhetőleg a WC kefét nem emelgeti a nővérke oly gyakran a beteg mosdóban…

Köszönöm, hogy velem tartottatok. 🙂

 

Keress bennünket facebookon is, és legyél részese mindennapjainknak.

Ápolónő blog – mindennapjaink oldalon várunk téged is.

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!