ápolónő

Miért nincs ideje a diákoknak tanulni?

Most kivételesen nem egészségügyi témájú bejegyzés jutott eszembe, hanem mondjuk úgy, szabadnapos. Néha kell egy kis mosoly, önfeledt nevetés, oly komoly világunkban. 🙂

Végre megérkezett a nyár. Érzitek? Én nagyon, csodálatos.

Számomra a napsütés, a vidámság évszaka. Sokak számára pedig az utolsó erőgyűjtés az iskolapadban, hogy viszonylag jól zárják az évet. Kemény hetek nekik.

Mikor még anyaként gyermekeim felett őrködve próbáltam a legjobbat kihozni belőlük tanulás terén, ezer és egy frappáns okot találtak, miért nem tudta elsajátítani az épp aktuális feladatot, miért az utolsó pillanatban görnyedt felette elkeseredetten.

Eme top lista élén általában a “Nem volt Anya időm!!” , majd ezt követte a “Fáradt vagyok!” , valamint a “Majd holnap!” kezdetű mondat. Hmm.

Őszinte leszek, nem egészen értettem meg őket…

Szégyellem is magam, hogy anno ennyire szigorú voltam velük szemben. Ugyanis képzeljétek, sikerült megfejtenem 🙂

Szóval, tényleg nem ők a hibásak, hanem mint látni fogjátok, az a probléma, hogy az év csak 365 napból áll. Itt van a kutya elásva! 

Mert számoljunk csak egy kicsit…

  • Ha először kivonjuk a vasárnapokat, ez 52 napot jelent, ami ugye a családé, a pihenésé, a lazításé, egyfajta erőgyűjtés az elkövetkező nehéz hétre, már nem is marad, csak 313.
  • Tovább számolva ki kell vonnunk az éjszakákat, hisz ahhoz, hogy fittek legyünk, mese nincs, aludni kell. Ne is számoljuk, csak 8 órával akkor is – ki hinné – 122 napot jelent! És már nem is marad, csak 191 napunk.
  • Persze az intenzív tanulás mellett fontos, hogy levegőzzünk, mozogjunk, sportoljunk, ellazítsuk a padban megmeredt végtagjainkat, ez bizony ha csupán napi 1 órával számoljuk is egy évben 15 napot jelent! Így 176 nap áll rendelkezésünkre.
  • Persze üres gyomorral nem megy a koncentráció, ezt mindannyian tudjuk, valamint egészségünk megőrzése érdekében meg kell rágnunk rendesen az ételt, ez napi legkevesebb 2 órát vehet igénybe. Ez újabb 30 nap feláldozását jelenti a tanulás oltárán. Nem is marad, csak 146 nap kérem.
  • Mivel társadalmi lények vagyunk, így az egymás közötti kommunikáció nélkülözhetetlen. Erre is szánnunk kell időt, a tankönyv néma lapozgatása közben.Vegyük a minimum időt, mondjuk napi egy órát. Ez máris 15 napot jelent, mínuszban. Mennyi marad? 131.
  • Mivel családban élünk, így vannak közös programjaink is. A mama születésnapja, papa névnapja, karácsony, barátoknál kerti parti stb. Ezeken sem a logaritmus táblázatot bújjuk általában, hanem kikapcsolódunk. Ha erre is csak 40 napot szánunk egy évben… Igen, ismét szűkül a tanulásra fordítható időnk. Sajnos már csak 91 napunk maradt…
  • Óhatatlanul előfordul, hogy betegek leszünk. Az ágyban, lázasan inkább egy jó filmet nézünk meg, vagy a haverokkal csevegünk, mint “Dante – Isteni színjáték” elemzését, vagy – esetünkben – a “nagyagyféltekék összekötő képletei”-t magolnánk, és vetnénk papírra. Igaz? Nos, nem írok sokat, csak 10 napot. Máris 81 napnál tartunk.
  • Egy évben 50 olyan nap van, mikor valamilyen szünet van, ekkor ideális esetben lazítunk, és ha nem éppen pótvizsgára készülünk, nehéz tanulni. Számtalan dolog elvonja a figyelmünket, mert élni is kell valamikor, illetve ezeket a napokat nem véletlenül hívják SZÜNETnek. Vészesen csökken az időnk. Észrevettétek? 31 nap maradt.
  • Még ki kell térni a vizsganapokra, a kötelező iskolai ünnepekre. Nos, ez legyen 30 nap. És már nem is marad csak egyetlen árva napunk!!
  • Vagy annyi sem. Hiszen egy nap az évben a mi szülinapunk, amit tuti biztosan nem tanulással töltünk!!

Szóval… megértelek bennetetek… 😀

 

Keress bennünket facebookon is, legyél egy szuper kis társaság tagja.

Ápolónő blog – mindennapjaink oldalon várunk szeretettel!

Forrás: Pinterest.com

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!