ápolónő

Milyen a jó Ápoló/Nő?

Minap egyik este, egy kedves beteg odahívott magához. Hálásan megfogta kezem, és azt mondta, kellemesen fülembe cseng minden szava:

” Tudja, Nővérke… itt a betegágyon van időm gondolkodni az élet nagy dolgain. Arra jöttem rá, hogy annyi minden nélkülözhető az ember életében, annyi mindent nem veszünk észre, amíg nem csöppenünk magunk is bele… Sajnos azt sem, s csupán itt jövünk rá: Jó ápolók nélkül élni lehetetlen! “

Hálás vagyok szavaiért, és egyben el is gondolkodtatott:

Tényleg, milyen a jó Ápoló/Nő

Már a tanulmányaink során kapunk megfontolandó tanácsokat, belénk nevelik, milyen legyél. Ám igazán a hivatásunk mindennapjai azok, amelyek alakítanak, formálnak. Napról napra tisztábban látod a betegeid által, mire van szükségük ahhoz, hogy elégedettek legyenek veled. Ami valljuk be, a legfontosabb egy nővér lelkének.

Nos, feltettem a kérdést a legilletékesebbeknek. Olyan kívülállóknak, civileknek, akik egy betegség kapcsán találkoznak velünk. Nagyon sok értékes, megfontolandó, hálás és köszönő mondatot kaptam.

Ha rangsorolni kellene: A listát a kedvesség, a figyelmesség, az empátia magasan vezeti. Ezt követi a magabiztosság, a szakmai rátermettség, és bizony sokan megemlítették az ápolt, tiszta és igényes megjelenést is.

 Pár véleményt megosztok veletek:

Kiss Iván Gábor olvasóm szerint:

” Nagyon nehéz a jó ápolói kérdés! Most nem szeretném az ápolói hivatás szűkösen szabott materiális dolgait feszegetni. A várólisták, a kórházi ágyhoz kötött betegek, a „ jó betegápolói jövedelmek” kérdésébe belemerülni, ami nagyon is siralmas sajnos stb. A személy fontos nekem, aki már párszor fölém hajolt ( polcomon pár száz kiló műszerrel ) és csak megfogta a kezem és azt mondta – brávó Kiss Úr ! – ha úgy adódik, fogunk mi még táncolni a lányom esküvőjén!

A jó Ápoló…  Általában ápolói  jóság nemigen létezik! Más magatartás, határozottság kell a gyermekeknél, más a fiatal, vagy középkorú biztosan meggyógyuló betegeknél, más a már menthetetleneknél! Akkor tud az ápoló jól dönteni, ha tudja mi várható a beteg végkimenetelénél.

A jó ápolónőnek jó lélekbúvárnak is kell lenni! A beteggel való kérdésfeltevésekből és a beteg arra adott válaszaihoz, kórlapjához  illeszthető beszédstílust  kell választani.  ( Nem lehet egy haldoklónak azt mondani.- meggyógyulsz ! – inkább azt, kik tartoznak hozzád, van e valami  amiben segíthetünk , van e fontos dolog amit el szeretnél mondani vagy szeretnéd elintézni ? – vagyis disztingválni kell ami ha sikeres az útra készülőnek és az ápolónak is lelki megnyugvás! És ha a beteg veszi a humort, akkor azt soha nem szabad kihagyni!

Tisztelet a szakmailag felkészült, önfeláldozó ápolónőknek, ápolóknak! “

Anna szerint:

” Egy jó ápolónak olyannak kell lennie, mint egy jó tündérnek, mint egy elnéző anyukának, mint egy derűs, jóságos tanítónéninek, aki viszont megrovást is kénytelen adni, ha szükséges. Kevesek születnek arra, hogy jó ápolók legyenek, még ha szakmailag kiválóak is. Kíválló pszichológusnak kell lennie, rá kell éreznie a betege lelki állapotára, és egy örökös, bátorító mosolynak kell lennie arcán. Még a halálos ágy mellett is….”

Ezzel szemben Katika szerint a legfontosabb:

” Legyen mindig kedvesen határozott, és a betegekkel körültekintően bánjon… Azt is tudom, hogy Ők is emberek, nekik is vannak érzéseik, de a betegnek és a hozzátartozóiknak is vannak. Én szerencsére eddig még nem találkoztam számomra undok nővérkével.

Nekem egyáltalán nem elsődleges, hogy túlzottan kedves legyen, azt sem bánom ha szigorú. Nekem az a legfontosabb, hogy bízzak benne, érezzem a tudást munkája mögött. Az ilyen ápolót mindennél többre becsülöm.”

Valamint megosztották velem gondolataikat blogtársaim is, amelyet nagyon köszönök.

Dóri gondolatai, aki a Füles Odú blog írója, s aki betegsége által sajnos napi kapcsolatban van velünk…

” Az az igazság, hogy a rák rengeteg dolgot elvesz az embertől, például a biztonság érzését. Szerintem a jó ápoló ezt visszaadja. Már hét éve „lakunk” a kórházban, és az első perctől fantasztikus nővérek vannak velünk.

Az, hogy ők mindig ott vannak, hogy pontosan tudják mikor, mire van szükségem, mit, hogy viselek, mikor mit kell csinálni, az nekem egy nagyon erős, biztos pont. Fogalmam sincs mi lenne velünk nélkülük, de az biztos, hogy minden sokkal nehezebb és fájdalmasabb lenne (a szó legszorosabb értelmében). Én mindig hálás leszek nekik azért a sok jóért, kedvességért, segítségért, amit kaptunk ezalatt az idő alatt, és amit még kapunk, amíg oda kell járnom (remélem sokáig).”

A kapcsolathekker blog írója szerint a jó Ápoló/Nő:

“Nem vagyok egészségügyi dolgozó, soha nem is voltam, így a lista erősen szubjektív. De négy meglehetősen mozgalmas terhesség, a szülések és számos kórházi tartózkodás alapján igyekeztem megfogalmazni a gondolataimat.

Számomra a jó ápoló ilyen:

1. A közelsége biztonságérzetet ad.

2. Fáradtan is mosolyog rám, ránk: gesztusaival, tekintetével behozza a napfényt a kórterembe.

3. Udvariasan fordul felém, tisztelettel szól hozzám, egész viselkedése nem azt sugározza, hogy az aznap 78. kipipálandó vagy lepasszolandó, esetleg rutinfeladat vagyok.

4. Nem veszi alapvetőnek, hogy az osztályra frissen befekvő ismeri a járást, a házirendet. Türelmes, segítőkész, előrelátóan tájékoztat a tudnivalókról.

5. Elképesztő módon mindenre emlékszik, tudja, mi történik és mit kell tenni és ha kell, azonnal meg is teszi.

6. Olyan személy, aki előtt nem érzem zavarban vagy kiszolgáltatottnak magam, még a legmegalázóbb, leggyengébb helyzetemben sem. Tekintettel van rám, emberszámba vesz minden körülmények között.

7. Az az érzésem van vele kapcsolatban, hogy soha nem ,,bántana” feleslegesen: ha számára több munkába kerül is, igyekszik a lehető leginkább csökkenteni a fájdalmam, nehézségeim.

8. Hogyan lehet valaki ez mind, s még ennél is több? Ezt elképzelni sem tudom, de hihetetlen módon mégis léteznek ilyen ,,jó ápolók”, amiért mérhetetlenül hálás vagyok. Köszönöm nektek!

Köszönöm, hogy vagytok és kitartotok. Nagyon nehéz lenne nekünk nélkületek..”

A Guillain-barre szindrómával küzdő, Átok vagy Áldás? blog írója őszintén leírja vegyes tapasztalatait…

“Negatív:

Első sz. kórházban az ápolónők nem hittek nekem, és undokok voltak. Ott voltam három napja lebénult állapotomban, mikor segítséget kérve közölték: “28 évesen szedjem össze az akaraterőm és ne legyek olyan, mint egy 90 éves odakint. Aki tud telefonálni (vállamon a telefon gyors gomb beállítva) az fel is tud kelni az ágyról.” – és még hasonlókat kaptam meg segítség helyett.

Pozitív:

Második és harmadik sz. kórházban már segítőkészek voltak. Csengettem jöttek, segítettek, arra törekedtek, hogy a lehető legjobb legyen minden a körülményekhez képest. Igaz, tanulva az elsőből már rendszerint beosztottuk a látogatókat ki mikor jöjjön hozzám. Szerencsére mindkét helyen tudták, hogy nekik mi a feladatuk és nyugodtan csengessek, Volt, aki hajat mosott nekem, mert látta elég rég volt (4. hete). Kedvesek voltak, kérdeztek, nem keltettek fel, ha látták alszom pelenka csere miatt, ha megnyomtam a csengőt jöttek és segítettek. 

Rehabilitáción: Vegyes. Valaki pelenkázni se tudott a nővérek közül, de még vért venni sem. Volt, akit ha megkérdeztem, hogy tudja-e mi a betegségem annyit mondott: neki nem kell tudnia kinek mi, fekvőbeteg – fekvőbeteg. Mintha azt mondta volna: darab – darab.

Volt, aki mondta igen tudja, tanulta és bár nem találkozott még ilyen beteggel, tudja, hogyan kell hozzáérni, vagy legalábbis tiszteletben tudja tartani, ha hiperérzékeny egy-egy terület. Olyan is volt, aki rendszerint ha megérkezett beköszönt, megkérdezte hogy vagyok, miben segíthet? Jelezte, ha épp el kell hagyni valami belső ügyintézés miatt a helyét és szólt előtte, utána, hogy abban az időben ha csengetnék nem biztos, hogy meghallja.”

PinkAnyu is jól ismeri az nővérkéket. Sorai szeretettel, tisztelettel vannak telve…

” Nagy köszönettel tartozom nekik!

Egy immunbetegségből kifolyólag 2005-ben 42 nap kórházban tartózkodás során, sok mosolyt és ölelést kaptam tőlük, tőletek a szaktudáson felül. Mindeközben én élet – halál között lebegtem. Volt idő, hogy három napot jósoltak az orvosok (enni, inni képtelen voltam)

Amikor az ember lányát 24 évesen pelenkázzák… megalázó, és az is lett volna, ha nem egy nagyon kedves asszony végezte volna, ha nem szólít: “édes gyermekem!”-nek.

Anya csak egy van, de hangjában olyan gyengéd szeretettel mondta e sorokat, hogy még a sorsomra sem tudtam haragudni.

Egy fiatal rocker ápolónő segített a mosdásban, majd a zuhanyzásban is. (amikor a szüleim nem tudtak hozzám bejönni) Az intenzív osztályról felkerültem a belgyógyászatra újra, hatalmas tapssal és éljenzéssel fogadtak, mert akkor már túl voltam az életveszélyen.. Sok erőt adtak, éjszakáztam a betegágyam mellett…

Olyan ápolókat ismertem meg, akik megöleltek amikor visszatértem egy-egy kontrollra, akik velem örültek amikor hazamehettem.. akik egy fillért sem fogadtak el… Szerencsétlenségemben szerencsés voltam, mind orvosok, mind ápolók tekintetében. Elmondhatom, hogy amennyit elvett a betegségem, annyit adott is nekem.”

Anyajajj bloggere szerint, ( aki nagyon jól látja a lényeget ) :

” Hogy milyen a jó ápoló? Olyan, aki mosolyog, (nem folyamatosan, de még képes rá), aki szívvel – lélekkel csinálja, azt, amit csinál, annak ellenére, hogy egymaga végzi 3-4 ember munkáját és nem alszik eleget. Emellett gyanítom, hogy sem magára, sem a családjára nem jut elég ideje.

Úgy gondolom, ápolónak, nővérnek éppen ezért születni kell. Nem lehet elsajátítani, nem lehet megtanulni, mert a lényeg valahol belül van, onnan jön. Csak az képes ekkora fizikai és lelki terhelés mellett empatikusnak, kedvesnek megmaradni, akinek ez elrendeltetett. Vagy már ő sem?

Én szerencsére ismerek nem is egy olyan ápolót, aki megszorítja a kezem, ha látja, hogy majd összetojom magam a vizsgáló előtt, akinek van egy kedves szava hozzám, miközben tolja a kötözős kocsit, vagy rohan, hogy infúziót cseréljen, katéterezzen, mosdasson, pelenkázzon.

Ilyen a jó ápoló, akire felnézhetünk, akit nagyon meg kellene becsülnünk, akinek a válláról le kellene venni az embertelen terhet, mert egyre kevesebb van belőlük.

Lassan kihal a szakma, és nem lesz se jó, se kevésbé jó ápoló…”

Hálás köszönetem mindenkinek, aki megosztotta velünk véleményét, tapasztalatait.

Hiszen közös az utunk, egy valami összekapcsol Beteget és Ápolót, ez pedig a nehéz napok. 🙂

 

Találj ránk facebookon is, és legyél részese mindennapjainknak:

Ápolónő blog- mindennapjaink oldalon várunk szeretettel!

Oszd meg másokkal is!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!