ápolónő

Egy álom valósággá válik

Én hiszem, hogy álmainkat azért kapjuk, hogy megvalósítsuk őket. Hiszem azt, hogy olyan feladattal születünk, amely előbb utóbb emlékeztet egykori álmainkra, vágyainkra és megmutatja azt az utat, amelyen járva kiteljesedhetünk.

Akkor, amikor készen állunk rá.

Forrás: pinterest.com

Gyermekként valószínűleg Ti is álmodoztatok – velem együtt – és válaszoltatok csillogó, gyermekien őszinte tekintettel az elmaradhatatlan kérdésre:

 – Mi leszel, ha nagy leszel?

 – “ Tűzoltó leszek, s katona! Vadakat terelő juhász! ”  – hirtelen József Attila csodás versének egy részlete jutott eszembe. Amelyről, ha jobban belegondolunk, nem is hinnénk, hogy akár igaz lehet. 

Hiszen ahogy telnek az évek, úgy bontakozik, tárja szélesre kapuit világunk. Közben szinte észrevétlen kaphatunk olyan jeleket, melyek láthatatlanul, óvatosan terelgetnek. Lágyan karon fognak, átemelnek a bukkanókon, a kilátástalan pillanatokon. Mert sajnos előfordul, hogy megakarják ölni álmainkat…

Egy lány bánatosan mesélte nekem, hogy amikor megkérdezték tőle, mi szeretne lenni, Ő mosolyogva, büszkén válaszolta: Ápolónő. Gyorsan lefagyott a mosoly fiatal arcáról, megdöbbent a válaszon, ugyanis nem erre a számított.

 –  Te többre vagy érdemes! – mondták neki szigorúan. Szomorúan kérdezte tőlem, miért??

( Mondjuk én sem értettem kristálytisztán. Létezik-e emberibb hivatás annál, mint mások életét megmenteni, támogatni, gyógyítani, reményt adni ott, ahol talán már minden elveszett? Etetni, itatni, gondoskodni a rászorulókról, könnyebbé tenni fájdalmas, szenvedő napjait, egy kedves mosollyal felszárítani kínzó könnyeit? )

Ha egyetlen percre is megérint… ha megérzed, megérted hivatásunk értelmét, könnyen rájöhetsz nincs ennél nemesebb.

Két levelet hoztam nektek. Mindkettőt Ági írta nekem. 

Akit immár nővérként köszönthetünk, s akinek nem volt egyszerű… De mert álmodni, és kitartani minden zökkenő ellenére álmai mellett.

Az elsőt még akkor írta, mikor anno elkezdte tanulmányait.

” 25 éves vagyok, jelenleg iskolarendszerű felnőtt oktatásban tanulok még 1,5 évig érettségi után, ápolónőnek. Régi álmom valósulna meg…

Nehéz az indulás. A gyakorlatokon eleinte nagyon keményen bántak velem a nagy nővérek, mert kicsit nehezebben rázódtam bele a feladatokba, a gyors munkavégzésbe.  Néha, amikor erős kritikákat kaptam, őszintén letört a dolog, elbizonytalanodtam. Azt éreztem: nem vagyok elég jó!

Egyik elkeseredett napomon leültem egy kedves, idős hölggyel beszélgetni, akinek szemeiből hihetetlen melegség áradt. Megkérdezte tőlem:

– Miért vagyok lehangolt?

Elmeséltem neki nagy vonalakban, és Ő azt mondta nekem kedvesen:

 – Kislány, Ön olyan lelkes, szeretettel végzi a munkáját. Ne aggódjon, minden kezdet nehéz. Bele fog jönni!

A szavai nagyon jól estek… végig mosolygott rám.

Olyan energiát kaptam ott, akkor tőle, ami kísér minden napomon. Elég csak felidézni lelkemben csodásan csillogó szemeit. Azt hiszem ezek azok az erőt adó pillanatok, amelyre akár mint nővérnek, akár mint tanulónak szükségünk van. A betegek meleg, sugárzó tekintete szerintem páratlanul kellemes dolog!

Sosem felejtetem el az első gyakorlati napjaimat, mennyi új, érdekes dolgot láthattam. De a nap legjobb pillanatai mindig azok voltak számomra, ha leülhettem a betegágy mellé és beszélgethettem velük. Ha kellett biztattam őket, hogy ne adják fel a reményt. Ha kellett, csak oda húztam egy széket és fogtam a kezét….

Mindig olyan jó érzés, ha segíthetek, ha adhatok magamból valamit, amit csak én adhatok. Egy mosolyt, egy kedves szót, egy gyógyító érintést.

Szeretnék jó lenni és remélem jó úton haladok. “

A másodikat pedig napokban, miután végzett.

” Legnagyobb boldogsággal jelentem, Ápoló vált belőlem! Túl vagyok a sikeres vizsgákon, nagyon boldog vagyok!

Miért is olyan különleges ez a nap nekem? Elmesélem.

Gyermekkoromban a kissé mozgáskorlátozott keresztanyukám egyszer csúnyán elvágta az ujját, nagyon vérzett. Amikor tette az ilyenkor szükséges teendőt, érdeklődve néztem, hogyan köti be, hogyan kell nyomó kötést készíteni, hogy elálljon a vérzés (mivel ő vérzékeny). Ott toporogtam mellette s adtam kezébe a kötszert. Ekkor,  7-8 éves lehettem. Azóta is sokat segítek neki.

Emlékszem szavaira… Akkor Ő azt mondta nekem: Te Nővér leszel! 

És hát…. Mára kemény munkával a hátam mögött elmondhatom: Az lettem!  

Nem volt egyszerű, és nagyon büszke vagyok magamra! Hiszen ezzel egy általános tanulási nehézséggel küzdő fiatal álma is megvalósult. A hátráltató gondjaimon felülemelkedtem, amikor elkeseredett voltam, az a tudat ösztönzött, hogy rászorulókon, bajba jutott ember társaimon segíthetek majd, mert ez az én utam! Mindent meg akarok tenni érte, hogy így legyen.

Sikerült! Nagyon boldog vagyok! Tudom, még nagyon sokat kell tanulnom.

Mély szakmaszeretet őrzök a szívemben hivatásom iránt, amit soha, senki és semmi nem tud elvenni tőlem. Bármilyen kilátástalannak tűnik most az egészségügy helyzete. Magyarországnak szüksége van a nővérekre!

És én kész vagyok arra, hogy segítsek, hogy elkezdjem a legemberibb hivatást, ami tudom nem lesz a legkönnyebb, de szerintem a legszebb.

Idős otthonban szeretnék kezdeni. Azoknak adni elsőként, akiktől oly sokat kaptam…”

Ági

Remélem,éreztétek amit én. A hivatásunk értelmét.

Köszönöm.

 

Kíváncsi vagy mindennapjainkra? Ápolónő blog-mindennapjaink oldalon várunk szeretettel téged is!

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!