ápolónő

3 kérdés, amit feltesznek neked, ha nővér vagy

Nekünk Ápolóknak is vannak teljesen hétköznapinak mondható pillanataink, mikor úgy élünk, mint egy átlagember.

Tudjátok, amikor boldogan sétálgatsz az utcán egy egy szabadnapon, kicsit hátrahagyva a nővéri mindennapjaid, élvezve a város forgatagát magad körül. Lazán majszolgatsz egy hamburgert, melyre oly régóta vágytál, nézegeted a kirakatokat és elcsodálkozol:

 – Mikor került ide ez az üzlet? Egek, hova lett a régi??

Mellesleg legalább 20 éve itt élsz.

Nos, ekkor sem tudsz elfeledkezni, pláne ha kisvárosban élsz, ápolói mivoltodról. Gyakran megállítanak és bombáznak őszinte kérdésekkel. Amelyek néha mosolyt csalnak arcodra.

Imádom őket, mikor “tanácsot” kérnek. Hiszen a lelkem mélyén tudom, azért kérdeznek tőlünk, mert bennünk maximálisan megbíznak.

Dőljetek most hátra.

3 érdekeset elhoztam Nektek. 🙂

Mi lehet a bajom?

 

Ez egy örök klasszikus, magasan a lista élén vezet.

( Komolyan mondom, nem is értem néha, miért nem vagyok én orvos? Tök jól keresnék. )

Hiszen elég csak átlépnem a szomszédos kisboltba – szerintem titokban ki van írva, mikor megyek kenyéréért – már a sarkon összefutok a harmadik utcában lakó nénivel, aki ahogy meglát rutinosan, korát meghazudtolóan, fürgén elém toppan. Kedvesen mosolyog, majd azonnal a mondandója közepébe vágva, sorolja a tüneteit.

Még fel sem eszmélek, máris nekem szegezi a kérdést:

 – Maga szerint mi lehet ez? – és néz rám aggódó tekintettel, kendős kis fejét oldalra billentve, kíváncsian.

 – Nem akarok semmit mondani Drága, szerintem menjen el orvoshoz! – próbálom lezárni mosolyogva egyetlen mondattal, miután türelmesen végig hallgattam.

Kérdően rám néz:

 – Miért, nem tudja? Nővérke tetszik lenni, nem???

Végül is… igen. Az vagyok… 🙂

Ennél már csak az a szitu izgalmasabb, amikor épp egy önfeledt napot varázsolva magamnak, virslis hotdoggal kezemben sétálok a délutáni napsütésben. Gondolataim próbálom kiüríteni… ritka percek egyike életemben.

S ekkor… a semmiből feltűnik egy ismeretlen ismerős, aki természetesen végtelenül boldog, hogy találkoztunk, gyorsan el is árulja, – látva mindent elmondó tekintetem – honnan is emlékszik rám.

 – De jó, hogy látom Nővérke! Megismer ugye? Két éve benn feküdt az apósom…

Hogy is mondjam… Nekem nem ugrik be azonnal, pontosan ki az, de ezt nem árulom el. Egyébként sem tudok megszólalni, mert tele van a szám, óvatosan eszem tovább, kínosan törölgetem a mustárt a szám széléről, de Ő nem zavartatja magát…

 – A széklete Nővérkém, az nincs rendben! Néha olyan bűzős… és egyre gyakrabban híg, hasmenéses… Vettem neki cseresznyét, és képzelje, szerintem nem emésztette meg rendesen. Előfordul, hogy hány is. Epéset, vagy sötétebb? Jaj, nem is tudom hirtelen… – és sorolja, sorolja, miközben én diszkréten lenyelem a falatot, ami a számban volt.

Megértően bólogatok, mosolygok, edzett vagyok elvégre, nem?

Elárulom nektek azt is, számottevően okosodom ilyenkor.

Különleges nevű betegségekkel is találkozom ugyanis, amolyan köznyelvi kifejezésekkel. A bakardi, a dibéta és a tüdőlebegés azonosítása már nem okoz gondot, viszont valamelyik nap összefutottam a lábdepresszió (?) népi diagnózissal, köszönhetően egy tündéri bácsikának.

Őszinte leszek. Nagyon megsajnáltam, de közben alig tudtam visszafojtani a nevetést is..

Nem vagyok jól egy ideje! – kezdi aggodalmas tekintettel, miként beszélgetni kezdünk.

Megyek az utcán, sétálok, és meg kell állnom, mert nagyon megfájdul a lábam! Azután mikor kicsit pihenek, elmúlik. De ahogy újra megyek pár métert, megint fáj… és elsápad, olyan erőtlen lesz.

 – A szomszéd Marika mondta, biztosan depressziós lett a lábam. Mert… szerinte annak a tünetei is ilyenek. Pihenésre vágyik, kicsit sápadt, nem szeret menni sehova, erőtlen. És olvasta azt is, hogy ez olyan betegség, ami fájdalmat is okozhat, ha elhanyagolják!!! Tényleg régen voltam orvosnál…

 – Hova menjek Aranyom?

– Érsebészetre Józsi bácsi! És ha lehet, minél hamarabb…

Mit szedjek?

A képzeletbeli TOP listánk második helyezettje.

Miután frankón felállították a diagnózist – hála Dr. Google barátunknak, és a mindent tudó szomszédasszonyoknak – özönlenek a kérdések arra vonatkozóan, vajon mi a tuti gyógyír a panaszokra?

Fontos kérdés, hiszen ” Ne szedjek már mindent össze-vissza, Drága nővérke! “

Nekem ezt mind tényleg szednem kell? – lepnek meg esetenként langyos, pihenős délutánon egy marék gyógyszerrel a kezükben. Fogalmam sincs, honnan gondolják, hogy én felülbírálhatom egy orvos döntését?

De nem tudok haragudni, hisz oly édesen mutogatják remegő, ráncos kis tenyerükben egyensúlyozva, hogy a kis fehéret a vérnyomásra írták fel a hosszúkással együtt, és hát miért is kell kettőt szedni, mikor már tökéletes a vérnyomása, és már pontosan nem is emlékszik ezt a kis rózsaszínt mire is kapta, valamint a kereket mikor is vegye be? stb.

Persze dobozt azt nem hoznak, mert ugye én nővér vagyok ugyebár, nekem tudnom kell(ene) ránézésre.

 – A Rozika azt mondta, ne szedjek semmit! – folytatja édesen, és kéri aranyosan a véleményed. Szerinted mi lehet az, amit jó lehet a betegségére?

Mit is tudnál neki mondani?

 Mennyit adjon az orvosnak?

Nem is gondolnák az emberek, mennyire sarkalatos kérdés ez a betegek részéről.

Véget nem érő téma lehet a hosszú estéken a folyosón ücsörögve, a mosdóban illetve a váróban. Ha meg esetleg a szobatársak nem igazán szimpatikusak egymásnak, komoly kontrázások, licitálások vannak egymással. Aminek általában az a vége, hogy megkérdeznek bennünket.

A minap egyik este viszem a injekciókat. Robogok el a szoba előtt, fél füllel hallom, az egyik beteg kiszól. Kérte, menjek már be legyek szíves ha lesz időm, de csukjam be az ajtót. Szeretne tőlem tanácsot kérni.

 – Nővérkém! Maga szerint mennyit adjunk a doktor úrnak? Mennyit szoktak? –  egymást túlharsogva sorolják a licit aktuális állását.

 – Drágáim! – zárom le gyorsan a vitát nevetve – Honnan tudjam én? Nem szoktak felezni velem…

 🙂

 

Kíváncsi vagy mindennapjainkra?

Ápolónő blog – mindennapjaink oldalon várunk szeretettel téged is.

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!